Nagyi meg akar mérgezni

február 06, 2013

Mikor az egyszeri ember is felismerte, hogy az üzemben előállított élelmiszerek nem hasonlítanak a hazai ízekre, az üzem válaszként kiküldte az egyszeri emberhez Nagyit (szlovák nyelvterületen Babičkát), hogy az élelmiszeripar és a vásárló hepehupás viszonya újra zökkenőmentes legyen.

Akárhogy is csűrtem-csavartam a nagyi-jelenséget, nem láttam benne többet egy engem nem megszólító marketingfogásnál, de mivel egyre gyakrabban találkoztam vele néha a legmeglepőbb helyeken (Nagyi  dobozos forraltbora), arra gondoltam, a téma megkerülhetetlen. Ahhoz, hogy kicsit átfogóbb képet tudjak alkotni róla, gyors körutat tettem egy közeli üzletben, és megvettem mindent, amit Nagyi ajánlott nekem. Most pedig így, hogy egymás mellett látom a kezükkel ómódian kiváló minőséget jelző, magabiztosan mosolygó néniket, elfog az érzés, hogy engem átvertek. 


Mindenekelőtt bosszant Nagyi kontyos-kötényes megjelenése, a külseje alapján azt tartanám hihetőnek, ha Déd- vagy Üknagyiként mutatkozna be. Vajon egy csontig lerágott sztereotípiára épít megannyi vállalat, vagy pedig megalapozott kutatások és felmérések állnak Nagyi fizimiskája mögött? Rengeteg kérdés merül fel bennem, voltaképpen a témával kapcsolatban csak kérdezni tudok, kijelenteni alig. 

Tényleg ilyenek a nagymamák? Ilyenek (voltak) a most fizetőképes vásárlók nagymamái? Esetleg így néztek ki azok a nagymamák, akik még a margarin és vegeta előtti időkben főztek? Mit hirdet Nagyi? Hogy az ún. házias ízeket képviseli? Régi időket? (De azok milyenek? Hisz a zacskós leves is elmúlt már százéves, attól, hogy valami régi, még nem biztos, hogy jó.) Tradicionális? Egy ideje elolvasom azoknak az élelmiszereknek az összetevőit, amiket a "hagyományos" és "tradicionális" jelzőkkel hirdet a csomagulásuk, és szinte kivétel nélkül ipari anyagokkal dúsított dolgokról van szó. Amennyiben ez már hagyománynak számít, és Nagyi is az ilyen hagyományőrzők közé tartozik, jobb, ha a Jancsi és Juliska gyerekhízlaló boszorkányaként tekintünk rá a jövőben. 

Jó lenne megtudni, hogy a klasszikus Hellman´s majonézt, vagy pedig annak nagyis változatát veszik-e többen, ill. hogy mi alapján dönt a vásárló, amikor egy nagyitlan termék helyett egy nagyisat választ. Arra biztosan nem gondol, hogy egy kopottas falusi konyha asztalán készítették a majonézt, és nyilván arra se, hogy egy idős néni és az ő konyhai tapasztalatai állnak egy-egy recept kifejlesztése mögött. Lehet, hogy a mosoly adja el az egészet, vagy a nyugodt és biztonságos légkör, ami a közhelyes nagyikép mögött áll. Érdekes mindenesetre, hogy míg minden mást (fél)meztelen fiatal nőkkel, addig néhány kiválasztott élelmiszercsoportot (tejtermékek, teák, lekvárok) tisztességesen felöltözött idős nénikkel reklámoznak. Végülis személyesebb, ha valaki ajánlja nekünk az adott árut. A műanyag húsosdobozokra szakácssapkás férfiakat, a gyerekeknek szánt sonkákra és joghurtokra mesefigurákat, a müzlikre huszonéves lányokat nyomtatnak, Nagyi pedig elsősorben a tea- és tejtermékbizniszben érdekelt. A lekvárjai viszont csapnivalóak.

Az általam vásárolt termékek semmiben sem különböznek más tömegáruktól, vannak köztük vállalhatóbbak és kukába valók is, de egyik sem készült adalékoktól mentesen (a lisztet és a tejet leszámítva). És éppen ezért, mivel semmi házi, hagyományos, minőségi nincs bennük, Nagyi hazudik, és hosszútávon meg akar mérgezni, ez az én félelmetes következtetésem. 

Ez is tetszhet

1 megjegyzés

  1. Köszönöm e tájékoztatást. Én már régen nem használom az adalékos élelmiszereket. Ha lehet saját magam készítem el az élelmiszereket, otthon. Igaz időigényes, de hosszútávon megéri.
    Nézd meg, a nosalty.hu oldalt is.
    Klára

    VálaszTörlés

Itt követhetsz minket

Twitter