Gratinée des Halles - francia hagymaleves

január 15, 2013

A szokásos évi lebetegedésünk után közreadjuk a csodálatos francia hagymaleves receptjét, amely két dolgot ötvöz magába: a hagymateát és a húslevest, ezek pedig köztudottan remek megfázás elleni orvosságok. A recept a Francia kulinária c. könyvből származik, ehhez tartottuk magunkat az elkészítésekor is, azonban elkövettünk két kisebb módosítást. Gruyère helyett másfajta sajtot használtunk, ami épp a hűtőben akadt, a levest pedig lemixeltük, mivel egyikünk sem szereti a nagyobb hagymadarabokat kanalazni és enni. 


Hozzávalók:
  • 40 dkg vöröshagyma
  • 6 dkg vaj
  • 1 ek. liszt
  • 1 l marhahúsleves
  • só, frissen őrölt bors
  • bagett, gruyère sajt

  1. A hagymát megtisztítjuk, vékony karikákra vágjuk, a vajat egy fazékban felforrósítjuk, és megfuttatjuk rajta a hagymát. Ne hagyjuk, hogy megpiruljon, vagy hogy a vaj leégjen, a célunk az, hogy a hagyma megfonnyadjon, megpuhuljon.
  2. Elkeverük benne a lisztet, és felöntjük az alaplével. Fedő alatt hagyjuk 30 percet főni. Sózzuk, borsozzuk. A sütőt 200 fokra álítjuk.
  3. A bagettet felszeleteljük, megpirítjuk.
  4. A levest tálakba vagy poharakba merjük (aki szeretné, előtte lemixelheti), bagettszeletekkel lefedjük, reszelt sajttal megszórjuk, és az előmelegített sütőben pirulásig sütjük. Azonnal, forrón tálaljuk.

Ez is tetszhet

0 megjegyzés

Itt követhetsz minket

Twitter