Szilvalekvár

szeptember 27, 2012

Bárhogy is igyekszem előkotorni valami mást, úgy látszik, a szilvalekvárhoz köthető egyetlen egy emlékem a keltgombóc (kőttgombóc, gőzgombóc), pontosabban annak tölteléke. Nos, miután elhatároztam, hogy bővítenem kell a listát, első lépésként szilvalekvárgyártáshoz fogtam. Pontosabban fogtunk, ugyanis a lekvárfőzés nem egyszemélyes feladat, a gyorsaság és hatékonyság érdekében ajánlott legalább két embernek együttműködnie rajta.

Adott volt egy nagy láda túlérett szilva és kétféle elképzelés. Az egyik a klasszikus, lassan főzött lekvár, a másik pedig a tepsin sült, mindkettőhöz szükséges legalább három óra.

bal oldal: klasszikus főzött, jobb oldal: eceten sült

Tepsiben sült, borecetes szilvalekvár

Első lépésként megmostuk és kimagoztuk a szilvákat, a tepsibe pedig fél deci borecetet öntöttünk. Erre kerültek a szilvadarabkák, épp csak beleszórtuk őket, és arra ügyeltünk, hogy egy rétegben legyenek elrendezve. Sütőben 160 fokon három és fél órát sütöttük, de úgy gondolom, tovább is bent lehet hagyni.

Pro:
A sütős módszer hatalmas előnye, hogy a mi munkánk a sütőajtó becsukásával be is fejeződik. Nem kell kevergetni és őrködni felette. A gyümölcs nem ég oda, sülés közben levet enged, és abban fő-párolódik-sül. Az ecet miatt sem kell aggódni, mert a lekvár ízén egyáltalán nem érződik. Mi citromos fehérborecetet használtunk, és mint utólag kiderült használhattunk volna bármilyen mást is, hiszen a kész lekvárnak erőteljes sült szilva íze lett, nincs nyoma benne semmilyen savanyúságnak. A tepsiről egyenesen üvegbe öntöttük, ekkor még darabos volt, bár rendkívül puha és krémes, elég volt egy kanállal keverni rajta párat, és sűrű, homogén lekvárt kaptunk. Szárazdunsztban hagytuk kihűlni.

Kontra:
A mennyiség, ami ezzel a módszerrel előállítható, meglehetősen szerény, egy tepsi sült szilva mindössze egy 3 decis üvegre lett elegendő.

bal oldal: sült, jobb oldal: főzött

Klasszikus, hosszan főtt szilvalekvár

Az elkészítése ennek a lekvárnak sem igényel nagy szaktudást. Túlérett, puha szilvákkal dolgoztunk, amik magozás után szinte szétfolytak a kezeinkben. A mérést ezúttal sajnos kihagytuk, így nem tudunk kiló-liter arányokat megosztani. Egy nagy zöldládányi szilvából megközelítőleg 8 liter lekvár készült. 

A kimagozott gyümölcsöt egy nagy edénybe töltöttük (egy láda szilva esetében legalább 30 literes edénnyel érdemes számolni - vagy több kisebbel), és addig főztük, kevertük, míg elfogadhatónak nem találtuk az állagát (nem folyékony, ugyanakkor a fakanál se áll meg benne). Ennek eléréséhez legalább négy órára van szükség, mi idő hiányában az első este három órát, a következő este pedig további két órát főztük, az eredményen ez semmit sem változtatott. Arra azonban ügyelni kell, hogy a környezet viszonylag steril legyen, és a fazékba ne kerüljön morzsa vagy más oda nem illő dolog. Cukrot nem adtunk hozzá. Alaposan kimosott üvegekbe töltöttük, és lezárva, felfordítva száraz dunsztban sterilizáltuk.

Pro:
Bár nehezebb keverni, de így egyszerre nagyobb mennyiség is előállítható. A gyümölcs cukortartalma épp elegendő, mi a szilván kívül semmit sem tettünk a lekvárba. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne kísérletezni különböző fűszerezéssel. A szilvához remekül passzol a fahéj, keserűcsokit is lehet belefőzni, és sokan az üvegbetöltés előtt alkoholt is kevernek a lekvárba (pálinka, whisky). A fahéjjal és kakaóval szemben szkeptikus voltam, tartottam tőle, hogy az ilyen ízesítés miatt romlandóbb lesz a lekvár, de remekül működik, a negyed éve eltett kakós és fahéjas baracklekváraink még mindig szépek, nem penészednek.

Kontra:
Sok türelem kell hozzá és szabadidő, ugyanis ott kell mellette állni, és megállás nélkül keverni, különben leég, és összekoszolja a konyhát is a "köpködésével". Ennek ellenére megéri a belefektetett energiát :)

Ez is tetszhet

0 megjegyzés

Itt követhetsz minket

Twitter